Kamaszka Hagyományőrző Néptánc Egyesület

Visznek

Bemutatkozás

Múlt

Az 1973-ban alakult csoport a hazai sikerek, fesztiválok és versenyek után Magyarország határain túl is egyre több elismerést szerzett. Múltjából kiemelendő a hat tv felvétel, öt nívó díj megnyerése. Számos fellépésük volt külföldön, jártak például Finn országban, ahol nemzetközi fesztiválon képviselték hazánkat. Voltak még Ausztriában, Francia, Német, Olasz, Lengyel, Észtországban, Erdélyben. Tevékenységük során több országosan elismert koreográfussal dolgoztak együtt, például: Novák Ferenc, Tóth Ferenc, Szögi Csaba, Gyalog László. 1988-ban Kiváló Együttes cím, 1993-ban Heves Megyéért díj.

Jelen

2009 óta működnek hagyományőrző egyesületként. Rendszeresen fellépnek civil szervezetek rendezvényein, falunapokon, szüreti és bor napokon, fesztiválokon. A Mátra környéki települések visszajáró fellépői. Hagyománnyá vált évente a községben szeptemberben megrendezésre kerülő Viszneki Vigadalom, amelyen számos hagyományőrző csoportot látnak vendégül. Ilyenkor a főutcán végig vonulnak a táncosok, kórusok színes népviseletben, majd egy színpadon lépnek fel kicsik, nagyok. 2016-tól nyerte el az egyesület az évente megrendezésre kerülő “Dunán innen, Tiszán túl”ifjúsági népművészeti tehetségkutató verseny Heves és Jász-Nagykun-Szolnok megyei elődöntő szervezésének jogát. Az egyesület célja: a néptánc, népzene, népszokások és a népművészeti hagyományok ápolása, terjesztése, művészi szinten való bemutatása. A magyar népi kultúra fejlesztése, néptánc mozgalom terjesztése és a nemzeti kulturális örökség megóvása, megismertetése, a hagyományok életben tartása és megóvása. A tagok és más érdeklődők folklór-szakmai képzése. A szabadidő tartalmas eltöltésének alternatívájaként egyre több fiatalt szándékozunk bevonni az általunk támogatott Kamaszka Hagyományőrző Néptánc Egyesület utánpótlás és felnőtt csoportjaiba, ezen keresztül a néptánc mozgalom tevékenységébe. Segítséget nyújtunk az oktatási és kulturális intézményeknek a népi hagyományok megismertetésében, ápolásában, terjesztésében. 2011-ben alakult az utánpótlás Pántlika csoport, hogy a néptáncot a népi kultúra részeként megőrizzék és a fiatalok körében vonzóvá tegyék. Az utóbbi években a településen szervezett rendezvények üde színfoltjává vált a gyerekek tánca, mind ezek mellett más települések rendezvényeinek is résztvevői voltak a csoport tagjai, ahonnan emlékezetes pillanatokkal gazdagodva távozhattak a nézők. A gyerekek örömmel járnak táncolni, hogy megtanuljanak közösségként együttműködni és megőrizzék a mai rohanó világunkban néphagyományainknak ezt a kis szeletét.

Községünk

A Mátra által északról védett sík területen, Heves megye déli részén található Visznek. Említésre méltó a Csörsz árka, amely az avarokkal kapcsolatos. Visznek nevével már a tatárjárás (1241) előtt találkozunk a krónikák könyvében. Templomát és nevét – Viznek alakban – 1262-ben említi a forrás. Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Vysnuk néven fordul elő. (A szájhagyomány szerint úgy lett Visznekké, hogy a régi községhelyét a víz gyakran elöntötte, s emiatt az ősök azt mondták: gyerünk feljebb a “víznek”.) A mai római katolikus templom, mint műemlék – építése a XVIII. századra tehető. A Gyöngyös patakon, közvetlen a falu alatt van egy kőhíd, melynek építési idejéről nincs adat, a hagyomány szerint az igen erős és szép híd, a katonaság átvonuló útján, a katonaság által építtetett. A híd mellett közvetlenül van egy vízimalom. Ez a malom is a híd építésének idején készült,s talán első “gépesített” erőforrása volt a falunak. A lakosainak száma 1070 fő köré tehető. A község korszerűsödik, csakúgy, mint intézményei. Nemrégiben újult meg az IKSZT, ez az intézmény ad otthont a néptánc egyesület